Astragalus membranaceus

Ma már számos olyan gyógynövény ismert, amelyek segítségével támogathatóak betegségek kialakulásának megelőzése, valamint erősíthető az immunrendszer. Az IMMUN4 fejlesztőinek is az volt a célja, hogy ebbe a sokoldalú étrend-kiegészítőbe olyan gyógynövényeket válogasson össze, amelyek célja egytől egyik az immunrendszer működésének támogatása legyen. Ennek az elgondolásnak köszönhetően van jelen az összetevők között az Astragalus membranaceus is.

Astragalus története

Az Astragalus Ázsiában őshonos, hüvelyesek családjába tartozó növény. Gyökere, amelynek a kínai gyógyászat talán a legnagyobb jelentőséget tulajdonította, sárga színű. Innen kapta kínai nevét is a növény, amely "sárga vezér" -t jelent. A kínai csüdfű vagyis az Astragalus membranaceus már a 2. századtól ismeretes volt az ősi kínai gyógynövénytanban és az ókori maják földjén is előszeretettel használták. A kínai természetgyógyászatban csodanövényként, valamint egy magasabb rendű növényként tartják számon, amely segítségével a betegségek mellett az ember álltalános életenergiáját is erősítették. Legnépszerűbb egészségügyi előnye, hogy segítségével hatékonyan támogatható és erősíthető az immunrendszer.

astragalus

Tudományos háttér

A tradicionális kínai gyógyászatban az Astragalus gyökerét elsősorban más gyógynövényekkel vegyítve alkalmazták. Azonban a mai modern kínai kutatás számos érdekes hatását mutatta meg ennek a növénynek. Az Astragalus kivonatait az immunrendszer stimulálására alkalmazták, amelyből kiderült, hogy hatékonyan képes fellépni különféle vírusokkal szemben. Továbbá kezdeti kutatások arra is rámutattak, hogy a következő egészségügyi problémák esetén is hatásos lehet:

  • érelmeszesedés
  • tiroid túlműködés
  • cukorbetegség
  • magas vérnyomás
  • krónikus aktív hepatitisz
  • genitális herpesz

Valamint mérsékelheti a kemoterápia okozta mellékhatásokat is.

Napjaink

Az elméletek azt mutatják, hogy az Astragalus az immunsejtek termelésének serkentésén keresztül képes kifejteni hatását, valamint sokan úgy vélik az Echinacea-hoz hasonlóan az Astragalus-t is már a megfázás első tüneteikor el kell kezdeni használni. Az egyesült Államokban az influenza és a megfázás tüneteinek enyhítésére, az immunrendszer erősítésére alkalmazzák.

Egészségügyi előnyök

Az Astragalus, vagyis magyarul csüdfű-gyökér segítségével felerősíthető a fáradt és gyenge ember, továbbá a gyenge immunrendszer és a szervezet védekező képessége hatékonyan támogatható.

A növény összetevői

  • glikozidok
  • aminosavak
  • szterolok
  • telítetlen zsírsavak
  • egy poliszaharid

Az Astragalus antioxidáns tulajdonságokkal is rendelkező növény, amely az immunerősítő hatása mellett számos más egészségügyi előnnyel rendelkezik. Évezredek óta használják az immunrendszer javítására, hiszen hatékony a nagyobb támadások elleni védelemben és képes az idegen anyagokkal szemben megvédeni a szervezetet.

Nézzük meg végül, melyek azok az egészségügyi panaszok, ahol hatékonyan alkalmazható az Astragalus:

  • stressz: Napjaink népbetegsége, amely számos egészségügyi probléma okozója. Az Astragalus segít a szellemi és a fizikai stressz csökkentésében.
  • allergia: Ma már egyre több ember küzd valamilyen allergiával, amely esetben szintén megkönnyebbülést hozhat az Astragalus.
  • alvás probléma: Az Astragalus az anyagcsere, valamint a hormonális egyensúly javításával elősegítheti a nyugodt alvást.
  • szívpanaszok: A növény gyökerében található különféle vegyületek kiváló antioxidánsok, amelynek köszönhetően az Astragalus segítséget jelenthet a szív működésének szabályozásában.
Hol kapható?

BioCo Retard C-vitamin1000mg Csipkebogyós Családi csomag 100db

BioCo Retard C-vitamin 1000mg Csipkebogyós Családi csomag 100db

Nyújtott felszívódású, hosszan tartó hatású C-vitamint és csipkebogyó kivonatot tartalmazó étrend-kiegészítő tabletta. 

Ár: 3390 Ft
Megnézem

BioCo Multi Immuntabletta 60db

BioCo Multi Immun tabletta 60db

A BioCo Multi Immun 12 féle vitamin mellett 3 féle értékes növényi kivonatot tartalmaz, amelyek magas hatóanyag-mennyiséggel bírnak.

Ár: 3390 Ft
Megnézem
Még nem érkezett értékelés. Légy te az első!